Bóbis Gyula - Sporttörténeti Füzetek I.

Közzétéve: 2016. január 03. vasárnap

"A reneszánsz ember" Bóbis Gyula birkózó - Sporttörténeti Füzetek I.

Akarat, elszántság, kitartás, alázat és hűség jellemezte a 39 évesen olimpiai bajnokságot nyert kecskeméti birkózót, Bóbis Gyulát, akinek az életművét egy könyv formájában jelentette a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Köre. A bemutatón jelen volt a kötet szerzője, Heltai Nándor és Bóbis Gyula több hozzátartozója is.

Immár több mint száz éve, hogy Bóbis Gyula megszületett Kecskeméten. Sportpályafutását labdarúgóként kezdte, majd testvére indíttatására elment egy birkózóedzésre, hogy pályája csúcsára érve 1948-ban Londonban megnyerje az olimpiát szabadfogásban. 1972-ben hunyt el, számos nemzetközi sikeres szereplést és 28 magyar bajnoki címet hagyott maga mögött.

A kiváló sportember életét most egy könyv formájában örökítette meg Heltai Nándor író a Kecskeméti Olimpiai Barátok Bóbis Gyula Körének felkérésére. A mai bemutatón a baráti kör elnöke Bóbis Gyuláról szólva elmondta, birkózásban nem az erő, hanem annál inkább a lendület, a taktika és a technika jellemezte, és ha kötött fogásban is indult volna olimpián, nem csak szabadfogásban, akkor is érmet akasztottak volna a nyakába, Bodóczky László szerint külön figyelemre méltó, hogy 39 évesen lett olimpiai bajnok Bóbis Gyula, aki szembetegsége miatt volt kénytelen abbahagyni a versenyzést.

A könyvbemutatón jelen volt Bóbis Gyula több hozzátartozója is, köztük Bóbis Ildikó, aki ’68-ban és ’72-ben ezüstérmet olimpiai ezüstérmet szerzett vívásban.

A hatvan oldalas könyv egyébként az első darabja a Sporttörténeti Füzetek sorozatnak, amelyet a tervek szerint hamarosan tovább folytatnak.

Találatok: 1061